"...hemperegj ágyadon bátran
mint hölggyel mint mentőangyallal
a fénylő a szivárványos
irgalmas katasztrófával"
(Nagy László)
Egyre gyakrabban és őszinte örömmel használom az AI-t. A legérdekesebb, ahogy az olvasási szokásaimat átalakítja. Mindig is lassú olvasó voltam, fönnakadok apróságokon, belebotlok furcsa mondatokba. Mostanában ha ilyesmi történik, nem hagyom annyiban, megkérdezem a Geminit. Ha Martin Eden fölszáll egy kocsira (az angolban: car), amelyen már mások is utaznak, akkor engem érdekel, hogy ez miféle kocsi. A Geminitől megtudtam, hogy villamos (a fordító tehát egy kicsit elaludt), és akkor persze érdekelt, hogy mióta van villamos Kaliforniában, és persze az is, hogy Budapesten, stb. Máskor súlyos elméleti műveket olvasok, és sokat használ, ha a Gemini összefoglal egy nehezebb fejezetet.
Olyan ez, mint a novemberi 25 fok, az eső nélkül múló hetek. Igazi boldogság. Mármint ha nem gondolunk bele a közelgő katasztrófába, melynek előjele ez a szépség. Mert az AI hozta kényelem és izgalom is előjel. Tudjuk, persze. De nem gondolunk rá. Arra, hogy tesz bennünket fölöslegessé az AI. Arra, hogy mekkora környezeti terheléssel jár. És arra, hogy mekkora hatalmat biztosít fölöttünk annak a néhány milliárdosnak, akik kézben tartják a fejlesztést. A katasztrófa három rétege. És a negyedik, hogy örülünk is neki.
Erről eszembe jut Szilvási Pál verse, a Megajándékoz a boldogsággal.
A halál háromnegyedes pohárból issza a tiszta szeszt. Ez baj.
Egyedül él, fekete garbójába vízszintes csíkot égetett a szárítókötél.
Amikor józan, türelmes. A halál ráér.
Megvárja a szerelem ünnepét, és megajándékoz a boldogsággal.
Ilyenkor már-már szeretem.
A kép forrása: https://vocal.media/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése