Cicus volt az első macska, a kert és a ház nagyasszonya, de Macsó volt az első macskaszerelem. Apró fekete-fehér bundás kölyökként szokott át hozzánk, a mi kertünkbe még az első tavaszon. Gyönyörű volt és végtelenül barátságos. Akkor még tartottuk magunkat ahhoz a szigorú elvhez, hogy macska nem lépheti át a ház küszöbét, de azért a miénk volt, mi etettük, mi oltattuk be, és annyit foglalkoztunk vele, amennyit csak lehetett.
Amikor estefelé hazaértem, mielőtt bármit tettem volna, leültem a kerti székre, és vártam. Kb. 5 másodpercet. Macsó már szaladt hozzám, jellemzően a sufniból jött elő, és ugrott fel az ölembe. Én simogattam, ő élvezte, dorombolt és elaludt. Ez volt a menetrend a leghidegebb télen is.
Aztán Macsó felserdült, jött a tavasz, és eltűnt. Kerestük, vártuk vissza, reménykedtünk napokig, hetekig, hónapokig, aztán lemondtunk róla.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése