"Ős patkány terjeszt kórt miköztünk,
a meg nem gondolt gondolat,
belezabál, amit kifőztünk,
s emberből emberbe szalad."
Amikor a képzetlen tömegek (a továbbiakban: nép) elégedetlensége magas szintet ér el, kétféle ideológiában találhat fogódzót. Az egyik megnevezi, hogy kik a felelősek a bajokért (az oligarchák, a gazdagok, a zsidók, a cigányok, a migránsok, az ukrajnai magyarok, a politikusok, Brüsszel, Soros György stb.), és azt hirdeti, hogy őket valamiképpen korlátozni, kordában tartani kell. A másik szintén megnevezi a felelősöket, de károkozásukat a helyzetükkel kacsolja össze, és azt hirdeti, hogy valamiféle szerkezeti, a társadalmi-politikai berendezkedést érintő változásra van szükség. Az előbbi ideológiát általában jobboldali populizmusnak szokták nevezni (bár kevés köze van a konzervatív jobboldalisághoz), az utóbbi pedig a klasszikus baloldali hagyományhoz kötődik. Világos, hogy ez csak akkor tud működni, ha egyáltalán megtörténik a fennálló helyzet társadalomelméleti magyarázata, és ez a magyarázat az ideológia részévé válik.
Az magától értetődő, hogy a nép magától nem fogékony a társadalomelméleti háttérmagyarázatokra. Ezt "kívülről kell bevinni" a képzetlen emberek gondolkodásába, tehát tanításra-tanulásra, ha tetszik, felvilágosításra van szükség. (Bocsánat, Leninnel ezúttal nem akarom pozicionálni magam, de hát történetesen ebben igaza volt.) Az az alaptézisem, hogy a Jobbik és a Fidesz tömeghatása (túl a Fidesz-kormány által nyújtott tényleges előnyökön, ami szintén elemzést érdemel) elsősorban azzal magyarázható, hogy ez a struktúrákról szóló tanítás egyáltalán nem jelent meg mint a gyűlöletalapú politizálás ellenpontja. Miért?
Itt először arról kell szólni, hogy ez egyáltalán lehetséges-e. A közmunkások természetesen nem fognak társadalomfilozófiai értekezéseket olvasni, ezt még én sem gondolom. A kérdés az, hogy a baloldali politika képes-e egy olyan program érdekében mozgósítani őket, amely túlmutat a gyűlöleten és az ellenség megnevezésén egy társadalomátalakító projekt irányába. Másképp fogalmazva: megtörténik-e a társadalomelmélet lefordítása az egyszerű emberek nyelvére és élethelyzetére? Mindenesetre ez volt a szocialista munkásmozgalom sikereinek titka a 19. században és a 20. század első felében.
A baloldali alternatíva megvalósulásának feltétele, hogy szerves és kétirányú kapcsolat alakuljon ki a társadalom különböző képzettségű rétegei között. Nagyon leegyszerűsítve ez legalább három szintet jelent: 1. az elméletalkotók, 2. a közvetítők, 3. a tömegek. A közvetítők (pedagógusok, médiamunkások, politikusok, szociális munkások, közművelődési szakemberek stb.) nyilván kulcsszereplői ennek a folyamatnak. Egyfelől meg kell ismerniük és meg kell érteniük az elméletalkotók által konstruált modelleket, másfelől úgy kell azokat transzformálni és leegyszerűsíteni, hogy esély legyen arra, hogy eljussanak a tömegekhez. Harmadrészt arról is szó van, hogy nekik kell artikulálni a nép problémáit, fájdalmait és narratíváit annak érdekében, hogy a társadalomelmélet egyáltalán érzékelje ezeket.
A választások után sokan megfogalmazták, hogy az eredmények hátterében népbutítás és egyáltalán a nép ostobasága áll. Legfontosabb állításom az, hogy valóban az okosság hiányáról van szó, de nem elsősorban a nép okossága az, ami hiányzik. Igazából a közvetítő értelmiség vallott kudarcot. A 2. és 3. szint közötti kapcsolat azért nem jött, nem jöhetett létre, mert már előzetesen felbomlott az 1. és 2. szint közötti kapcsolat. Éspedig már az oktatási rendszer szintjén. Azaz: a társadalmi problémák okairól való gondolkodás hihetetlen mértékben elcsökevényesedett már az értelmiség körében is. Az iskolai műveltségközvetítés formálissá vált, a kauzális gondolkodás igénye elhalványult, helyét az egyszerű, közvetítés nélküli válaszok foglalták el. Ezt neveztem ennek az írásnak a címében mélységfelejtésnek. A politikai osztály kudarca csak része és kifejezője a közvetítő értelmiség általános kudarcának, amely viszont szélesre tárja a kaput a jobboldali radikalizmus gyűlöletpolitikája előtt.
A kiút – általánosságban – természetesen az oktatás rendbehozása lenne. Ez azonban túl általános és távoli cél. Ami már most is megtehető: alternatív-mozgalmi tanítási formák kialakítása az iskolarendszeren kívül elsősorban középiskolások és egyetemisták (a leendő közvetítő értelmiség) számára. És végül szeretnék erősen fogalmazni: nem baloldali az a politikai erő, amely ezt nem tekinti elsődleges feladatának.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése