#kapitányom
Amikor Edit néni először jött be, hogy magyarórát tartson, az osztályt elfogta az ellenállhatatlan röhögés. Annyira nem tudtuk abbahagyni, hogy idegességében valami felmérő dolgozatot íratott velünk. Pár hét múlva már senki nem értette, mit találtunk benne annyira komikusnak. én ma sem értem.
Nem volt korszerű tanár. Négy évig előadásokat tartott nekünk, és abból feleltetett. Egy csomó füzetet teleírtam. Elmesélt egy sor regényt, ezek feladatként rögzültek bennem. Azt hiszem, egy életre meghatározta, hogy nézzek egy irodalmi műre.
Amikor válságban volt az osztály, és senki nem merte szóba hozni, hogy mi történt, ő egyszerűen elkezdett beszélni róla. És kérdezni minket. Szünetben köré gyűlt az osztály. Különben nem szokott beszélgetni velünk.
Negyedikben, érettségi előtt házi dolgozatot kellett írni egy kortárs regényről. Megírtam határidőre, de otthon felejtettem. "Akkor iskola után hazamész, és behozod" – mondta Edit néni. Ebben maradtunk, örültem is neki, hogy bizonyíthatom, tényleg elkészült. Aztán a menzán, amikor sorban álltam, váratlanul odalépett hozzám. "Imre, ha esetleg nem készült el a dolgozat, nincs semmi baj, behozod később." Ez az empátiabomba mind a mai napig meghatározza pedagógiai gondolkodásomat.
Ez a poszt dr. Alszeghy Zsoltné dr. Tési Editről (1922.11.05 – 2006.01.08), a Veres Pálné Gimnázium magyar-latin szakos tanáráról szól.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése