Nincs olyan természeti törvény, hogy NAT nélkül ne lehetne kerettanterveket alkotni. Magyar jogszabály persze van, de a kérdés az, hogy van-e értelme. Magyarországon a közoktatás tartalmi szabályozása egyszintű: a kerettantervek részletesen megszabják, hogy mit és milyen sorrendben kell tanítani, a helyi tantervek mozgástere ehhez képest minimális és látszólagos. A NAT lényegében arra való, hogy a kerettantervek mozgásterét behatárolja. Mivel azonban ugyanaz a hatóság (az EMMI) készíti el mindkettőt (mert ugye senki nem gondolja komolyan, hogy a kormány megvitatja, hogy tényleg az Őrizem a szemed legyen-e a kötelező memoriter a felső tagozaton), ezért ez merő formalitás. A két dokumentum elkészítésének sorrendje akár fordított is lehet, és nem vagyok benne biztos, hogy nem így történt valóban. Ugyanúgy, mint 1950-ben: már ki voltak nyomtatva a tankönyvek, amikor megírták a tantervek célokról szóló fejezetét.
A NAT tehát elve fölösleges? Az attól függ. Jelenlegi formájában merem állítani, hogy igen. Persze lehetne értelme is. Az 1996-os törvénymódosításban rögzített ún. kétszintű szabályozás esetén pl. volna értelme: a NAT egy ilyen helyzetben be tudná határolni a helyi tantervek mozgásterét. Ezzel nem akarom azt mondani, hogy az 1995-ös NAT rendben volt, sem azt, hogy csak kétszintű szabályozás esetén van értelme a NAT-nak. Mi kell ahhoz, hogy a NAT értelmes legyen? Szerintem két dolog: szakszerűség és legitimáció. Mindkettőt szeretném értelmezni.
Szakszerű NAT-ról akkor beszélhetünk, ha legalább háromféle követelménynek megfelel.
- Tartalmaiban jelen vannak a tudományok (művészetelméletek stb.) megállapításai arról, hogy az adott diszciplínán belül mi számít a legfontosabb üzenetnek. Vagyis egy rendesen végiggondolt korszerű műveltségképen alapul. (Tudományos szakszerűség.)
- Van világos mondanivalója arról, hogy a különböző életkorú gyerekek és fiatalok számára mi befogadható, mi fejlesztő, és mi motiváló. (Pszichológiai szakszerűség.)
- Úgy van megfogalmazva, hogy az előírásaiból következzenek dolgok, pl. tananyagfejlesztés és eredménymérés alapjául szolgálhasson. (Pedagógiai szakszerűség.)
Azt állítom, hogy ennek a három követelménynek eddig egyetlen NAT sem felelt meg, de igazából egyiknek sem külön-külön, bár úgy tűnik, a Csépe Valéria-féle munkacsoport ezt – ha egyoldalúan is –, de komolyan vette. Csakhogy:
Legitim NAT-ról akkor beszélhetünk, ha elfogadását komoly szakmai ÉS társadalmi-politikai egyeztetés előzte meg. Ez nemcsak azért fontos, hogy valóban elfogadott (nemcsak kötelező) legyen a dokumentum, hanem azért is (és így talán nem is a legjobb szó a legitimáció, de egyelőre maradok ennél), mert az előírásokról folytatott diskurzus teremti meg azokat a közös értelmezéseket, amelyek azokat (általános jellegük ellenére) alkalmazhatókká teszik. A jó NAT egy kicsit olyan, mint az alkotmány: folyamatosan értelmezni kell, és ezek az értelmezések csak alapos és nyílt vitákban alakulhatnak ki. A zárt ajtók mögött készült és egyszer csak bevezetett NAT-nak nincs ereje, és így értelmetlen. Kipipálandó feladat, egy projekt lepapírozása az irányító hatóság felé. Nem olvasásra készült: leadásra.
A legitimációért a legtöbbet (de korántsem eleget) az 1995-ös NAT készítői tették. Azóta ez a szempont egyszerűen nem jelent meg a fejlesztésekben.
Érdemes-e elemezni a most kijött Nemzeti alaptantervet? Bizonyára igen, hiszen bizonyos dolgokat tudunk belőle prognosztizálni a kerettantervek vonatkozásában. Vagy rá lehet mutatni a koherencia hiányára, és így leleplezhető a hatalom otrombasága. De olyan értelemben nem érdemes foglalkozni vele, hogy hogyan lehetne jobb szöveggé alakítani. Alapjában rossz az egész konstrukció: a bírálatnak tehát sokkal inkább a tartalmi szabályozás egész rendszerére és a NAT elkészítésének mechanizmusára kell irányulnia.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése