2020. március 20., péntek

Mozart

Valamikor a 70-es évek derekán két osztálytársnőm (azt hiszem, kettő) is tagja volt annak a csapatnak, amely a Veres Pálné Gimnáziumot képviselte a Magyar Rádió nagy Mozart-versenyén. És mivel meg is nyerték (vagy legalábbis nagyon előkelő helyezést értek el), hát sejthető, hogy mindent is tudtak Mozartról. Én inkább csak ismerkedtem a komolyzenével, de valahogy az az ötlet kerített hatalmába, hogy a zongoraverseny egy nagyon jó műfaj, így aztán megkérdeztem az egyiküket, hogy melyik Mozart-zongoraversenyt ajánlaná nekem. (Más szavakkal: melyiknek a lemezét vegyem meg.) Mire valami olyasmit mondott, hogy a közfelfogás szerint a mittudoménmilyen-dúr a legjobb, de ő inkább a d-mollt ajánlaná. Meg is vettem, történetesen Fischer Annie-val. Az egész életemet végigkísérte. (Majdnem azt mondtam, meghatározta.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése